Napelemes pályázat 2024. Minden amit érdemes tudni.

Cégünk Szigetüzemű napelemes rendszerek kivetelezésében az élen jár. Gyors kivitelezés, kiváló ár és minőség. Vegye fel velünk a kapcsolatot és mi segítünk mindenben.

Vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy nehogy lemaradjon!

Az újonnan bejelentett lakossági napelemes és tárolótelepítési pályázat kiemelkedő lehetőséget kínál a résztvevők számára. Hiszen akár 5 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek. A kormányzat tiszta magyar költségvetési forrásból nyújtja ezt a támogatást, amely a beruházás akár 66%-át is fedezheti. A hétfő este bemutatott felhívás számos kulcselemet tartalmaz, amelyek fontosak lehetnek az érdeklődők számára.

A pályázat kiváló lehetőséget nyújt azoknak, akik 2024-től a még részleteiben nem teljesen tisztázott bruttó elszámolási rendszerben szeretnének napelemeket és energiatárolókat telepíteni. Céljuk, hogy a villamosenergia felhasználásukat saját termelésből fedezzék, elkerülve a korábbi lakossági napelemes pályázatokból származó negatív tapasztalatokat.

Fontos azonban megjegyezni, hogy az új pályázat is tartalmaz számos megkötést és kizáró tényezőt. Az érdeklődőknek különös figyelmet kell fordítani ezekre a feltételekre, hogy sikeresen részt vehessenek a támogatási programban.

Napenergia Plusz Program néven találkozhatunk vele. Amit eddig lehet tudni róla:

  • A napelemes és tárolótelepítési pályázat részletei szerint kötelező mindkét elemre együtt pályázni. A napelem telepítése esetén a berendezésnek legalább 4 és legfeljebb 5 kW teljesítményű inverterrel kell rendelkeznie. A tároló pedig minimum 7,5 és maximum 10 kWh kapacitású lehet. Fontos szempont továbbá, hogy a napelem panelek teljesítménye ne haladja meg az inverter teljesítményének 120%-át.
  • A kivitelezői regisztráció december 4-én kezdődött, míg a lakossági előregisztráció január 15-től indul a napenergiaplusz.nffku.gov.hu oldalon. A beérkezés sorrendjében. A kiíró az előregisztrációs kérelmeket 15 munkanapon belül elbírálja, elfogadja, hiánypótlást kér, vagy elutasítja. Az érdeklődőknek érdemes figyelniük az előregisztráció és támogatási kérelem során megadott e-mail címet. Mivel gyorsan kell reagálni esetleges hiánypótlás esetén.
  • Sikeres előregisztráció után a résztvevők kapcsolatba léphetnek az adott vármegyében munkát vállaló kivitelezővel. Majd a kivitelezési szerződés és költségvetési terv bemutatásával leadhatják a tényleges támogatási kérelmet. A kérelmek elbírálása szintén a beérkezés sorrendjében történik, legfeljebb 15 munkanapon belül, a 75,8 milliárd forintos támogatási keret kimerüléséig. Fontos kiemelni, hogy nincs területi korlátozás a támogatásra vonatkozóan az országban. Így a gyorsaság és a feltételeknek való megfelelés rendkívül fontos.
  • A pályázatban maximum 15 160 támogatási szerződés számolható, ami jelentős mértékben kevesebb, mint az előző lakossági napelemes pályázatban (közel 35 ezer nyertes esetén). Ennek oka az, hogy a mostani pályázatban a napelem és tárolótelepítésre maximum 5 millió forintos támogatást nyújtanak a 75,8 milliárd forintos keretből. Ezen belül a napelem telepítésére legfeljebb 2,9 millió forint támogatást kínálnak. Míg a kombinált projektek esetében (szigetelés, nyílászáró csere, elektromos fűtéskorszerűsítés) legfeljebb 11,3 millió forintot, de minimum 34%-os önerővel.
  • A pályázatban előre rögzítik, hogy a projekt költségvetésének legalább 34%-át önerőből kell finanszírozni. És a beruházás költségeinek esetleges növekedése esetén is a pályázónak kell fedeznie azokat. A pályázat lebonyolítása során két pénzügyi verziót alkalmazhatnak: vagy a nyertes pályázó fizeti ki a kivitelező vállalási árának 34%-át, majd a többit később kapja meg az államtól. Vagy a kivitelező kapja meg a támogatási előleget az államtól, majd az önerőt a nyertes pályázó fizeti ki az időközi és záró elszámolás során. Ezek a változtatások a korábbi pályázati tapasztalatokból levonott tanulságok és a kivitelezők bizalmának visszaszerzése érdekében történtek. és a szerződésből való kilépéshez szigorú feltételeket állapítottak meg.

2024 – Napelemes pályázat: Kiemelt Kritériumok és Kizáró okok:

Az újonnan kiírt lakossági pályázat számos kiemelt előfeltételt fogalmaz meg, amelyek részletes és alapos tanulmányozást igényelnek, mielőtt bárki elkötelezné magát a komplex folyamatban. Ezen tényezőkre különös figyelmet kell fordítani, például:

  • A támogatás kizárólag nagykorú, magyar adóazonosító jellel rendelkező magánszemélyek részére érhető el, akik legalább résztulajdonosai az adott ingatlannak, ahol a beruházás megvalósul (résztulajdon, haszonélvezeti jog, vagy nem uniós vállalkozással kötött lízingszerződés esetén is lehetőség van a pályázaton való részvételre).
  • Az állandó lakcímet a beruházás helyszínén kell bejelenteni, melynek csak állandó lakhatási céllal épült ingatlannak kell lennie. Ez kizárja a legtöbb nyaralót a lehetőségek közül, de a tulajdoni lapon feltüntetett nem lakóépület (például kivett hétvégi ház) esetén lakhatási célt bizonyító dokumentum (jegyzői- vagy építési hatósági igazolás) szükséges.
  • Csak családi házakra és használati megállapodással rendelkező, osztatlan közös tulajdonban lévő lakóházakra (ikerházak, sorházak) lehet pályázni, amelyek jogilag és energetikailag önálló egységet képeznek. Támogatás igényelhető legfeljebb 6 lakásos társasházi vagy szövetkezeti ingatlanok részére/lakásokra.
  • Kizáró ok a támogatásra, ha a pályázónak lejárt, 60 napot meghaladó adó- vagy behajtható köztartozása van, kivéve, ha az adóhatóság fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett, vagy az Európai Unió tradicionális saját forrásai címen tartozása van.
  • Nem támogatható olyan pályázat, amelyben az érintett ingatlannak vállalkozási székhelye, telephelye vagy fióktelepe van. Szintén kizáró tényező, ha a pályázó vállalkozással rendelkezik.
  • A pályázat felhívása részletesen ismerteti az elszámolható költségeket. Az előkészítés, pályázati adminisztráció, tervezés, és engedélyezés költségei maximum a projekt teljes költségének 20%-át képezhetik. Az eszköz- és anyagköltség maximum a projekt teljes költségének 70%-át, míg a telepítés munkadíja legfeljebb a teljes projekt költségének 30%-át teheti ki.